Ez egy BEHARANGOZÓ kedves olvasóink… de minek is? Nagyjából egy hete jött az az ötlet, hogy jó lenne a csoport témájához- a táborokhoz- valamiképpen közelebb hozni azokat, akik így vagy úgy idekeverednek a facebook csoportunkba, az oldalunkra vagy a websiteunkra. Nyilván erre megfelelő eszközök lehetnek azok a videós spotok, amik a való életből és a már „történelemnek” számító tavalyi táborokból készültek, de talán lehet egy más aspektusrendszere egy írott blogszerű sorozatnak is. Főleg azért érzem ezt, mert azt a folyamatot, ahogy ezek a táborok megszülettek, kívülről néztem végig, de a megálmodó, ötletgazda személyét nagyon hosszú ideje ismerem. Ami fontos kérdés lehet az az, hogy sem résztvevő, sem szülő nem vagyok, de örökké gyereklelkű felnőttként végigkísérve az elmúlt két év táborait, elolvasva minden posztot, megnézve minden videót az az érzésem támadt, hogy ez valami nagyon más…nagyon erősen hiánypótló és nagyon szívmelengető. Valami olyan, amit minden gyereknek és vele együtt minden szülőnek receptre kellene felírni. Ebben a nagyon elanyagiasodott világban a mit adok és ezért mit kapok tranzakciószemlélete teljesen érzéketlen módon szorítkozik a pénzen megvásárolható szolgáltatásokra vagy tárgyakra. Ez egy elég egyszerű módja a döntéseinknek…megéri vagy nem éri meg? Ki lehet számolni, hogy mennyi munka árán tudunk mit megvásárolni. Nyilván az érzéseink sokat számítanak a vásárlásainkban is – hiszen elfoglalt, rohanó és a legkevésbé sem a testi lelki egészségünkre fókuszáló világunkban gyakran elgyengülünk és olyasmit vásárolunk, amiről pontosan tudjuk, hogy nem éri meg az árát, de adja azt a pillanatnyi jóérzést amire ki vagyunk éhezve. Hogy ez miért fontos gondolat? Ebben a tranzakciószemléletű világban mérhető-e és miben mérhető az, hogy egy gyermek milyen munícióval tud gazdagodni egy ilyen nyári táborban? Hogy mit jelent az ő kis világában mindaz az eszközkészlet, amit össze tud gyűjteni? Hogy hol tud a kis élmény- hátizsákjából újabb és újabb morzsákat előhúzni abban a nagyon fárasztó és idegőrlő darálóban, ami egy iskolaév? Hogy hogyan képes ezekkel a mini – varázslatokkal, ezeknek az élményeknek az átadásával, felidézésével szívmelengető érzéseket ébreszteni a szüleiben? Ezeket a kérdéseket szeretném sok-sok aspektusból körbejárni lehetőleg minél gyakrabban jelentkezve, hogy azok is, akik már a részesei voltak ennek a csodának- új nézőpontokkal bővüljenek, illetve azok is, akik még előtte állnak, hezitálnak – több ismerettel és megalapozottabb érzésekkel és meggyőződéssel merjék ránk bízni a legfontosabbat: a gyermekeiket. Próbálok arra törekedni, hogy feltegyem mindazokat a kérdéseket, amiket Ti is feltennétek. Ezek néha rákérdezések lesznek praktikus dolgokra (mit miért ott, úgy ahogy stb) de próbálok rávilágítani a miértekre, arra, hogy hogyan edukálódnak a szervezők, hogyan építik be a tapasztalatokat, hogy mik a szempontjaik a választásaikban – legyen az szállás, program vagy étel. Itt persze sokat fogok kérdezni a főszervezőtől (Eperkétől) de ígérem, meg fogom kérdezni a gyerekeket is. Milyen ez az egész az ő szemükkel, ha több táborban is voltak, akkor mit érzékelnek a fejlődésből, a rájuk irányuló figyelemből. És főképp, hogy hogyan élik meg a digitális detoxot, amikor az érzelmeiket a való életben kell kezelniük és megélniük és nem tudják azt egy virtuális térben, bitek közé eldugni vagy elfojtani. Szóval akkor kedves olvasóim: kalandra fel! „Olyanok vagyunk, mint a könyvek. A legtöbb ember csak a borítót látja. Néhány ember csak a bevezetőt olvassa el. Sok ember hisz a kritikusoknak. És csak egy-két ember lesz, aki ismeri a tartalmat is.” Émile Zola